Szent Kristóf Polikróm Fafaragás

Indo-portugál, Goa, 17-18.század

Méretek: 70 cm magas

A 17-18.századi Goából származó, indo-portugál polikróm fafaragás. A szobor Szent Kristófot és kis Jézust ábrázolja, amely jelenet a Szent nevéhez köthető folyóátkelés történetére utal vissza, amely által Kristóf az utazók védőszentje lett. Mind az arcok, mind pedig a ruhák formája és esése részletes faragással készültek; a festék, habár sok helyen lepattogzott, még így is visszaadja a zöld, a piros és a fekete erős árnyalatát. A karakterek egy díszes emelvényre vannak rögzítve.

Holland privát gyűjteményből

Szent Kristóf története:

A legenda szerint Kristóf kunyhót épített egy nagy sodrású folyó mellé, abból a célból, hogy a víztől félő embereket átvigye a túlpartra. Termetes férfi lévén és egy hosszú bot segítségével könnyedén szállította az utasokat a két oldal között. Aztán az egyik éjjel bekopott hozzá egy gyermek, aki ugyancsak a segítségét kérte. Kristóf megsajnálta szegényt, és nyomban a vállára vette a könnyű testet, azonban majdnem megfulladt az átkelés során, olyan nehéznek bizonyult, ugyanis a gyermekről kiderült, hogy Jézus Krisztus, akit Kristóf mindig is szolgálni akart.